2013. május 11., szombat

Madarak és fák napja - Május 10.

Madárkák



Hozzávalók:

10 dkg mascarpone sajt
5 dkg olvasztott csokoládé
annyi darált keksz, amennyitől gyúrható masszát kapunk

Formázás előtt fél órára hűtőszekrénybe szoktam tenni, formázás után pedig tíz percre a mélyhűtőbe.

Szükségünk lesz még kb. 15 dkg fehér csokoládéra és ételfestékre (én most kéket használtam), valamint kb. 5 dkg marcipánmasszára és fekete díszítőcukorra.

A tésztából kis gombócokat gyúrtam, majd egyik felét elnyújtottam, vékonyítottam, hogy csepp alakot kapjak és a végét picit felfelé húztam. A saslikpálcák tompa végét olvasztott csokiba mártottam, és így szúrtam a madárkákba, tartósabb lesz a végeredmény. Mialatt a mélyhűtőben dermedtek, az olvasztott csokit színeztem és elkészítettem a szárnyakat. Csepp alakúra formáztam őket és fogpiszkálóval három csíkot karcoltam rájuk. Elkészítettem az apró csőröket is, kúp alakúra.
A csokit én egy magas, vékony pohárban szoktam olvasztani, így könnyebb a mártogatás. Gyorsan kell dolgozni, mert a hideg tésztán, hamar megdermed a csoki, így hamar fel kell helyezni, az "alkatrészeket".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése